Időgazdálkodási vagy párkapcsolati probléma?

Luca, a fiatal, két gyermekes anyuka keresett meg időgazdálkodással kapcsolatos elakadással.

Ez sokszor probléma, főleg akkor, ha valaki alkalmazottként dolgozik, ahogyan ő is. Sajnos az ő munkahelye is olyan, hogy nincs megoldva a helyettesítés, tehát teljesen mindegy, mennyire kicsik a gyerekek, a munkát el kell végezni.

Nyilván tőle is megkérdezték, hogy meg tudja-e oldani hosszú távon a kicsik betegsége esetén a felügyeletüket és ő – tekintettel arra, hogy a párja vállalkozó – természetesen azt ígérte, hogy nem lesz kiesés.

Csakhogy a gyerekek betegek, a férj pedig a klasszikus férfi-nő felállás híve, tehát – bár a munkájában fennakadást nem okoz – egyre kevésbé megértő.

Luca pedig szenved. Félve viszi haza a munkát határidő előtt, hiszen már számít a hangos veszekedésre és folyamatosan magát hibáztatja. Itt látok egy kis igazságtalanságot; nem értek azzal egyet, hogy egy férj elvárja, hogy a nőé legyen a gyerekekkel kapcsolatos összes probléma, valamint nőként elvárom, hogy ha dolgoznom kell, azt legalább biztos és nyugodt családi háttérrel tegyem.

Hiszen a gyerekeket közösen vállalták és Luca felkészítette a férjét az esetleg túlórákra is.

Megemlítem neki, hogy erről lehetne egy kicsit beszélgetni otthon, de Luca ezt a vonalat nem szeretné tovább vinni. Tiszteletben tartom a döntését, esetleg később még visszatérhetünk rá.

Nagyon szereti a férjét és szerinte is az lenne a normális, ha a délutánjait a gyermekeivel és a férjével tudná tölteni. Szereti a munkáját is, de egyre kevésbé, hiszen úgy érzi, hogy a párkapcsolati problémáinak kizárólag a hazahordott munka az oka.

Már az első beszélgetésünk alatt tisztulnak az elképzelései.

A feladat az, hogy kitaláljuk, miként csökkenhet a munkája annyira, hogy számára megnyugtató módon ő tudja a gyerekeket hazavinni és nyugodt anyuka, valamint háziasszony lehessen délutánonként.

A munkahelyén szeretik, megbecsülik, megértik a problémáját, vesznek fel mellé segítséget, így ez a vonal megoldódni látszik. Csak kérni kellett.

Az utolsó ülésen én szeretném még az “énidőt” egy kicsit erőltetni, mert úgy gondolom, hogy fentiektől függetlenül nem lehetünk kiegyensúlyozott anyukák anélkül, hogy időnként pihennénk, feltöltődnénk, ünnepelnénk magunkat, de elmondása szerint neki elég most, hogy felszabadultak a délutánjai.

Sokkal energikusabbnak, szabadabbnak, boldogabbnak érzi magát és megtanulta a problémáit kívülről vizsgálni.

Feltártuk az önbeteljesítő, negatív hiedelmeit (pl. “Mindig akkor betegek, amikor határidő van”), hogy át tudja ezeket gondolni és pozitív megerősítésekre cserélni.

Lazítottunk a megfelelési kényszerén, megértette, hogy nem robot, elfáradhat testileg és lelkileg is.

Hatalmas felismerés volt, hogy a gyerekei mellett felvett viselkedési mintáit otthonról hozta és tovább fogja örökíteni.

Ez volt a célunk.

(A történetben a név természetesen megváltoztatásra került.)

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük